Kafe

download-depositphotos-bgremover

Boldva ahol

Boldva a História-Völgy kapuja, az a település, ahol  a közösségi összefogás a siker egyik kulcsa. S a település abból a szempontból is szerencsés, hogy a bányák bezárása kevésbé rendítette meg az itt élőket, mint a környező települések lakosságát. Miskolc és Edelény közelsége pedig munkát kínál azoknak, akik dolgozni szeretnének. Akiknek pedig képzettség hiánya, vagy egyéb ok miatt nem sikerül máshol munkát találni, azoknak az önkormányzat a közmunka keretében kínál lehetőséget. Olyan közmunkában lehet részt venni, amelyben értéket teremtenek, amely által Boldva gazdagabb és szebb lesz. Erre hozta fel példaként a település polgármestere a temetőben történő útfelújtást. Akik ott dolgoztak, a közösségnek hoztak létre értéket, ennek megfelelően kiváló minőségű munkát végeztek.

Mi lehet Boldva jövője? A tervekről beszélgettünk Szabóné Tóth Julianna Judit polgármesterasszonnyal.

Milyen feladatokat tűzött ki maga elé a település?

Boldvának a sajátosságaiból kell kiindulni. Olyan fejlesztésekben kell gondolkodni, amelyeknek itt gyökere van, s amelyek a település szempontjából meghatározóak. Gyógynövényeket termesztünk, tökmagból olajat sajtolunk, amelyhez mi magunk termeljük meg a tököt. Ez hoz bevételt, igaz nem horribilis összeget. De ez munkát ad, s nem mellesleg szaktudást is. Olyan szaktudást, amellyel a munkaerő piacon is el lehet majd helyezkedni. Ki szeretném emelni a sajtolóüzem vezetőjét, aki az országot körbe utazva szerezte meg a munkához nélkülözhetetlen szaktudást, tapasztalatai alapján fejlesztette az üzem technológiáját. Ha ilyen elhivatottsággal találkozunk, akkor azt támogatni kell, mert nem csak az egyén, hanem a közösség is profitál belőle.

Tudnak e előnyt kovácsolni Boldva történelmi hagyományaiból?

Ez megint olyan terület, ami a mi sajátosságunk. A história szerint itt született a Halotti beszéd. Van egy gyönyörű műemléki templomunk, a kulturális élet egyik központja. De meg kell említenem a Barátok Házát és a csodálatos Tájházunkat. Magától értetődő, hogy ezekre az értékekre alapozva vannak fejlesztési lehetőségeink. Miután Boldva a História-Völgy kapuja, a turizmus nem megkerülhető lehetőség. Ráadásul itt folyik el a Boldva, melyre alapozva új idegenforgalmi koncepciót dolgoztunk ki. Sokan legyintettek korábban Boldvára, de ha valaki ellátogat a Monostor térre, akkor érteni fogja, miért is gondolkozunk az idegenforgalom fejlesztésben.

Nem oly régen átadtak egy öt hektáros ipari parkot? Mi vezérelte önöket ennek létrehozásában?

Ha egy település vállalkozókat akar becsábítani, akkor megfelelő feltételeket kell biztosítani. Az általunk átadott ipari park tartalmazza azt az infrastruktúrát, amely nélkülözhetetlen a vállalkozások működéséhez. Ma már előrehaladott tárgyalásaink vannak olyan befektetővel, aki egy komplex mezőgazdasági vállalkozást kíván megvalósítani az állattartástól a feldolgozásig. Persze a gazdaság érzékenyen reagál mindenre, így nem tett jót a Covid, s nem tesz jót most  a háborús válság sem. A labda a vállalkozó térfelén pattog, de bízunk abban, hogy hamarosan láthatóvá válik a beruházásuk. Ez nem csak bevételt jelenthet az önkormányzatnak, hanem a helyieknek is munkahelyet kínál. S ha van munka, akkor a családok jobban boldogulnak, s ebben talán ez a legfontosabb.

A nagy tervek mellet bizonyára vannak kisebbek, nevezzük ezeket hétköznapi terveknek. Melyek ezek?

Egy település életében mindig adódnak feladatok, ez alól Boldva sem kivétel. Meg kell oldanunk a csapadékvíz elvezetés problémáit. Működtetni kell a falut, amelybe beletartoznak a felújítások, javítások a járdától az átereszekig. S minden olyan lehetőséget meg kell ragadnunk, mely Boldva közösségépítését elősegítik. Ebbe beletartoznak ünnepeink, beletartozik a Mikulás, amikor végig járjuk a település gyermekes családjait, az Aludttej Fesztivál, a Barátok Háza programjai, stb.

Mikor érezné azt, hogy révbe értek?

Ha egyre többen mondanák, szeretem ezt a községet, én itt vagyok otthon, jó boldvainak lenni.

-Csontos László-

Tovább a cikk oldalára.