Edelény életét a rendszerváltás időszakában két tényező sokkolta. A város életét is meghatározó bányaüzemek bezártak, de megszűnt a sokaknak munkát adó termelőszövetkezet is. Molnár Oszkár, A város polgármestere erről szinte minden esetben így fogalmaz: Edelény egyszeriben egy hátrányos, néhol halmozottan hátrányos helyzetű térség úgyszintén hátrányos helyzetű központja lett. Innen felállni valóban nehéz, ha hozzátesszük azt is, hogy ebben az időben sokan költöztek el, főleg azok, akik szakképzettek voltak. Egy város, egy közösség szempontjából ez komoly érvágás volt.
-Egy ilyen válságos időszakban jól jön egy olyan városvezető, aki vállalkozóként, képviselőként, majd polgármesterként is jól ismeri a gondokat, a lehetőségeket, s mint volt országgyűlési képviselő talán erősebben tud lobbizni a településért. Jól gondolom? -Igen, úgy gondolom helyes a megállapítása. 2002 óta vagyok polgármester, de előtte önkormányzati képviselő is voltam, így valóban megfelelő rálátásom volt és van Edelényre. S valóban, több cikluson át voltam országgyűlési képviselő, így ezzel kapcsolatos lehetőségeimet is bevetettem a város fejlesztése érdekében.
-Milyen kitörési pontokat látott?
-Edelényben az alacsony képzettségűek voltak többségben. A megváltozott körülmények között csak akkor van lehetőség vállalkozásokat ide csábítani, ha képzett munkaerőt találnak. Ezért az egyik fontos kitörési pont az oktatás fejlesztése volt. Mára olyan általános iskolánk jött élétre , amely nemcsak hazánkban, de nemzetközi szinten ismert és elismert. Bartha József igazgató úr irányításával dolgozták ki az ún. legó módszert. A gyermekek szeretik, a benne rejlő innováció pedig eredményessé teszi az oktatást. Az itt folyó nevelő-oktató munka eredményességét jelzi, hogy Kállai Balázs nemrég kapta meg a szakma Oscar-díjának számító „Az év tanára”-díjat. Középiskolánk szintén prosperál, ma már egyre távolabbi településekről is vonzó a diákok számára.
-Az oktatás fejlesztése valóban lehet kitörési pont, de ez egyedül egy ilyen krízishelyzet után talán nem elégséges. Mik voltak a további tervek,?
-Egy befektető számára az is fontos, mennyire vonzó a település. Ez vonatkozik a városképre, az infrastruktúrára, az egyéb lehetőségekre. Ahhoz, hogy vonzóak tudjunk lenni a betelepülő vállalkozások számára, szükséges volt az infrastruktúra teljes kiépítése mellett a külcsín formálása, egy élhető kisváros megteremtése. Ezt a belváros 10 évvel ezelőtti rekonstrukciójával és a többi városrész fejlesztésével el is értünk. Több idegenforgalmi látványosságunk is vonzó lehet, a legfontosabb nyilván a L’Huillier–Coburg-kastély felújítása volt. Nem csak munkahelyet jelent a mai kastélypark üzemelése, de rengeteg turistát is vonz, s ebből a helyi vendéglátás, kereskedelem profitálhat. Komoly kihívás volt egy megfelelő ipari park kialakítása. A vállalkozások betelepedése és a munkahelyteremtés segítése érdekében végre ez is épül.
-Többször szóba került az idegenforgalom. Ebben is lát fejlődési lehetőséget?
-Ma a turizmus a gazdasági élet egyik jelentős ágazata. Edelény jelenleg két olyan létesítménnyel rendelkezik, amelyik vonzó az ide látogatók számára. Az egyik a Borsodi Tájház, a másik pedig az Edelényi Kastélysziget. Ha elkészül a most folyó beruházás a Császta-hegyen, akkor egy egész napos programmal várhatja Edelény a látogatókat. Már ma is sokan látogatnak ki oda, de ha elkészül a bányászati emlékkiállítás, igazi kuriózum lesz. A kálvária, a kiállítás, a kilátó, a szőlőhegyi pincék, a pazar kilátás és a jó levegő valóban turistacsalogató helyszínné válik.
-Ön felvázolta Edelény jövőbeni lehetőségeit. Oktatás, élhető kisváros, vállalkozások feltételeinek fejlesztése, idegenforgalom. Aki a jövőben ide érkezik, az más várost talál, mint néhány évvel ezelőtt? -Ez így van. Örömmel mondhatom, hogy városunk fejlődése töretlen, s egyre vonzóbbá válik a vállalkozók. a turisták számára, de sokan fognak ide költözni a jövőben, mert élhető kisvárossá válik Edelény.
-Csontos László-